Hírek
Erdélyi Tamás
- Hírek
Országos Tanévnyitó Sopronban
A gazdák társadalmi megbecsültsége ma sokkal nagyobb, mint a járvány előtt - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Sopronban, az agrárszakképző intézmények országos tanévnyitóján.

A tárcavezető szerint ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt, amely teljes átalakításon és megújuláson ment át: tavaly nyáron öt agrárszakképzési centrumot alakítottak ki, amelyek 58 feladatellátási helyen 55 agrárszakképző iskolát foglalnak magukban. Az előző tanévhez képest mintegy tíz százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe - tette hozzá. Kiemelte, hogy az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben részt vevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka, több mint 12 ezer tanuló, az oktatók és egyéb technikai dolgozók száma pedig meghaladja a 3500-at.

Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára a tudásközpontról azt mondta, hogy annak a feladata az lesz, hogy hidat képezzen a hazai erdészeti közép- és felsőoktatási intézmények, valamint az állami és magán erdőgazdaságok között a gyakorlati és elméleti igények és ismeretek tekintetében. Az államtitkár beszélt arról is, hogy az erdészeti szimulátor olyan speciális erdészeti gépek kezelését tanítja meg a diákoknak, amelyekkel a gyakorlati életben találkozhatnak, a favizsgáló pedig a fa szerkezetét vizsgálja anélkül, hogy azt roncsolná. Az eszközökkel 21. századi ismereteket sajátíthatnak el a diákok - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Bemutató üzemi képzésre jelentkezés - Precíziós növényvédelem; Precíziós műtrágyaszórás II
A Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanfolyamot indít az alábbi témakörökben, időpontokban
Erdélyi Tamás

Bemutató üzemi képzésre jelentkezés - Térinformatikai adatok és szoftverek; Az RTK rendszer működése
A Déli ASzC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanfolyamot indít az alábbi témakörökben, időpontokban
Erdélyi Tamás

XXXVI. Dr. Szabó Gusztáv Mezőgazdasági Gépész Országos Szakmai Verseny
2026. május 14–15. között rendezték meg Jánoshalmán a XXXVI. Dr. Szabó Gusztáv Mezőgazdasági Gépész Országos Szakmai Versenyt
Erdélyi Tamás



